Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület


Egyesületünk 2008-ban jött létre. Olyan fiatalok alapították, akik már ezt megelőzően is évek óta foglalkoztak hagyományőrzéssel. Az Egyesület célja a XV. századi Magyarország kulturális örökségének megőrzése, megismertetése korhű és szórakoztató módon. A programjaink során a magyar történelem egyik legnemesebb korát, a Hunyadi János kormányzósága, és fia Mátyás uralkodása közötti időszakot elevenítjük fel. Ebben a korszakban hatalmas fejlődésnek indult az ország mind technikailag, mind kulturálisan egyaránt, de nem feledkeztek meg a régebbi értékekről sem. E korszak eseményeinek, jellemző tevékenységeinek többféle módszert felhasználó bemutatása által szeretnénk megszólítani első sorban a fiatalokat, akik ezáltal átfogóbb képet kapnak a középkor történelméről.

Legfőbb célunk a középkori haditechnika, kultúra, királyi udvari életmód bemutatása, megismertetése, hagyományainak megőrzése és átadása. Ezt elsősorban hagyományőrző rendezvényekkel igyekszünk biztosítani. Rendszeresen szervezünk gyermektáborokat, íjászversenyeket, élőtörténelem órákat, táncházakat, csapatépítő tréningeket.

Nyári táborainkban a fiatalok bepillanthatnak a középkori udvar mindennapi életének eseményeibe, megtanulnak alapvető középkori kézműves technikákat, emellett az íjászat és a vívás alapjaival is megismerkednek.

Gyakran szervezünk különböző kisebb gyermekprogramokat is, illetve bekapcsolódunk más szervezők programjaiba, mint vendégelőadók. Iskolákban élőtörténelem órákat tartunk, melyeket az előadások mellett vívás és/vagy táncbemutatóval színesítünk. Fontosnak tarjuk, hogy ezek az előadások egyaránt legyenek szórakoztatóak és informatívak. Egyesületünk munkája által szeretnénk fejleszteni a fiatalok nemzeti érzését, erősíteni a történelem iránti érdeklődésüket. Előadásaink könnyed hangulata és vizuális anyaga sokat segít a tanulásban. Középkori táncbemutatóink nagyon népszerűek szalagavatókon és egyéb bálokon.

Állandó meghívottjai vagyunk több neves hagyományőrző rendezvénynek, pl. a Békéscsabai Vitézi Játékok, a Szegedi Nándorfehérvári emléknap vagy a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. 2016 óta a Palotajátékok vívóversenyeinek megszervezését is mi végezzük.

2010-ben kezdtük meg az apródképző szakkörünket, ahol 8 és 15 év közötti fiatalokat a játék könnyedségével és a sport szellemiségével oktatunk középkori harcművészetekre. Az apródiskolánk megmozgatja a fiatalokat mind fizikai, mind szellemi szinten, és közösségépítő, közösségformáló hatása van.

Az egyesületünk két sport szakosztállyal is rendelkezik: íjászaink több versenyen is dobogós helyezést értek már el. Az elmúlt években mi magunk is több öröm íjászversenyt szerveztünk elhunyt csapattársaink tiszteletére. A Nemzetek Csatája nevű nemzetközi tornára egyesületünk is delegál vívás sportágban versenyzőt.

Fontos számunkra, hogy a legpontosabb leírásokat adhassuk elődeink életéről, ezért sok órát fordítunk ismereteink bővítésére. Kutatásaink során a történelem elérhető leghitelesebb forrásait, és a legmodernebb pedagógiai eszközöket és technikákat is igyekszünk felfedezni, továbbá mi magunk is kidolgozunk új élménypedagógiai eszközöket. Ilyen saját fejlesztésű eszközünk az Óriás társasjáték, vagy a Szabaduló sátor, ahol interaktív, játékos formában ismerhetik meg a kora reneszánsz világát a játékosok.

Csoportkép